Hírek
Teák világa - teafajták
2012. december 7.

A teák világa - kézműves vajas keksz ajánlatunkkal

 

A finom tea sokkal hasznosabb, mint a kellemes tea, melyet ha megittunk, utána azonnal el is felejtünk.”

A. A. Milne

 

A teázással való ismerkedésünket kövesse most egy kis tudásbővítés a teafajták világából, mert soha nem árt, ha tudjuk, mit iszunk. Négy alapvető teafajtát különböztetünk meg a teanövény (Camellia sinensis) fajtája, továbbá levelei szedésének és szárításának módjától függően. Vegyük őket sorra.

 

1. Fekete tea (Black Tea)

A fekete tea a leggyakrabban fogyasztott teafajta az összes közül, és e fajta feldolgozása a legkörülményesebb. A markáns, karakterisztikus ízét és színét a természetes oxidáció során éri el, ugyanis a szedése utáni első szárítást követően felcsavarják a leveleket és tovább szárítják, míg teljesen meg nem barnul. Ez a teafajta erős íze ellenére jól ízesíthető, citrommal és tejjel is fogyasztják, ez lévén a brit világ híres „délutáni teája”. Főleg filteres kiszerelésben árusítják, gyakran ízesítik bergamottal (Earl Grey), és fekete tea alapú a legtöbb gyümölccsel ízesített tea (pl. Pickwick gyümölcsteák).

A legkíválóbb fekete teák közé tartoznak az indiai teák; Darjeeling, Assam és Nilgiri, valamint a kínai Yunnan és Keemun tartományban termesztett teák, és a Sri Lankáról származó Ceylon tea.

Floq kézműves keksz ajánlat: A fekete tea markáns ízvilága mellé a valódi vaníliarúddal ízesített vajas kekszünket kínáljuk.

 

2. Oolong tea (másnéven Wu Long)

A legjobb minőségű oolong teát ('Fekete sárkány') főként Kína és Tajvan termeszti. Feldolgozás során csak félig oxidálják, így átmenetet képez a fekete és azöld tea között. Édes, virágos, fás ízét a nagyobb darabokban hagyott levéldaraboknak köszönheti. Gyógyhatása miatt sokan fogyasztják a bélrendszer egészségének megőrzésére és bizonyítottan lassítja az arcbőr öregedését.

A legfinomabb oolong teák közé sorolható a kínai Ti Kuan Yin és a tajvani Formosa Oolong tea.

Floq kézműves keksz ajánlat: Az oolong tea fűszeres ízével finoman harmonizál a narancsos-korianderes kekszünk.

 

3. Zöld tea (Green Tea)

A zöld teát a fekete és oolong teákkal ellentétben egyáltalán nem oxidálják, így megmarad eredeti zöld színe és íze. Szedése után gőzőléssel felmelegítik a leveleket, hogy fertőtlenítsék és elpusztítsák a levélben található oxidáló enzimeket. Az eljárás után pedig felcsavarják a leveleket ízük megőrzésének érdekében. A zöld tea édes és friss ízű, és magas antioxidáns tartalma mellett a friss tealevélben találhatő vitaminokat is magában őrzi, ezért sokan fogyasztják egészségmegőrző és frissítő hatása miatt.

A híres zöld teák főként Japánból származnak, ahol valódi kultúrája alakult ki fogyasztásának.

Floq kézműves keksz ajánlat: A zöld tea tiszta, harmonikus ízének remek kiegészítője a közkedvelt diós, és a hagyományos ízvilágú csokis kekszünk.

 

4. Fehér tea (White tea)

A legritkább és legértékesebb teafajtának számít, mivel évente csak néhány megadott hétig lehet szedni, és feldolgozásának pontos folyamatát a mai napig titokban tartják, bár annyi tudható, hogy a fehér teát, a gyógynövényekhez hasonlóan, szedése után egyszerűen csak szétterítik és hagyják megszáradni. A legkülönlegesebb ízű tea is egyben, levegős és érdekesen gyümölcsös aromája erős, továbbá a speciális feldolgozása miatt is különleges élménynek számít egy csésze fehér tea elfogyasztása.

Az eredeti fehér tea Kína Fujian tarományából származik, és csak a világ néhány részén termesztik, a mai napig is limitált mennyiségben.

Floq kézműves keksz ajánlat: A fehér tea finom, bársonyos ízével páratlan élményt kínál vörösáfonyás vajas kekszünk.

 

Minőségi különbségek

A fogyasztott tea ízét nagyban befolyásolja a tealevél mérete és kora. Tíz különböző osztályba sorolhatók a teák a levél méretét, alakját, és minőségét figyelembe véve. Természetes módon a szupermarketek polcain található teák a leggyengébb minőségűek, ún. tea töretek, mivel a filtereket a tealevél feldolgozása során letörő, leszakadó kis darabkákkal töltik meg. A jobb minőségű teákhoz képest ezeknek a főzete jóval sötétebb, azonban gyengébb ízvilággal. Mindezekhez hasonlóan a legfinomabb teák a teabokor frissebb, fiatalabb leveleiből készülnek, az idősebbekből szintén gyengébb ízű és minőségű ital készül.

 

Ha nem is jegyeztük meg az összes teafajtát egy olvasásra, annyi bizonyos, hogy legközelebb figyelmesebben olvassuk majd el a bolti polcról levett tea pontos fajtáját, származási országát és összetevőit. Az alapanyagokból persze minél kevesebb, annál jobb, hiszen teát szeretnénk inni, nem aromát és ízesítőket. Mert tanulság: a tea pedig csakis tealevélből készül.


Webfejlesztés: DunaWeb Kft.